Mikor a mezőgazdasági munkák befejeződtek, akkor az asszonyok, lányok fonással töltötték
munkaidejük nagy részét. Maguk fonták a kelengyéjüket is.
November második felében kezdődött el a fonás és egészen farsangig tartott. Lányok az anyjuktól vagy a nagyanyjuktól tanulták meg. A fonás társas összejövetelnek számított, ilyenkor énekeltek, beszélgettek és párválasztásra is kiváló alkalom volt.
Az igazi lányfonó az volt mikor egy lánycsapat kibérelt egy házat egész télire, itt mindenki a saját fonalát fonta. Olyan is volt , hogy sorra látogatták egymást , mindenki vitte a saját kenderét. Hónuk alá vették a guzsalyukat, orsójukat, kisszéket meg valami csemegét.
A fonás fő eszköze az orsó vagy guzsaly volt, arra kötötték a gyapjúcsomót és innen adagolták bal kézzel a jobb kézben pörgetett orsóhoz az összesodrandó anyagot. Mire a lányok lefonták a napi kendert, addigra megjöttek a legények. Ők nem fontak nem is lett volna oda illő, de ha egy leány és legény között komolyabb volt a kapcsolat akkor segíthetett neki pld. guzsalyt tartani.
A guzsaly társadalmi funkciót is betöltött, jellegzetes legény ajándék volt. Sok leány szerelmi ajándékként kapta.
Lehetett fonás közben dalolni, táncolni, mókázni, ez volt nekik az állandó téli mulatság.
Számos fonóbeli játékos szokás kapcsolódik a fiatalok szerelmi életéhez,ilyen pld. az orsólesés.
A legények a leeső orsót igyekeztek megszerezni vagy akarattal leszakították,ezt a leánynak csókkal, öleléssel kellett kiváltania. Ez történhetett udvaron is, de az illem megkövetelte, hogy ne tartson sokáig. A késlekedőket megbüntették guzsalykitétellel, guzsalypisiltetéssel(fonal eláztatása vízzel) guzsalyfektetéssel (ágyba rejtették).
A szerelmi jóslás is a fonóhoz kötődött: legelterjedtebb a csepű, szöszgombolyag elégetése volt. A meggyújtott csepű felszáll, röptének irányából, időtartalmából meg lehetett tudni, kire és mikor számíthat a lány.